Itt van: HÍREK

Mozdulj, Buda! sportrendezvény-sorozat

A sportrendezvény-sorozat családi focival indult október 5-én a Panoráma Sportközpontban, ahol óriás dartsfocival, labdás ügyességi játékokkal, arcfestéssel, lufihajtogatással és sétafocival is színesítették a programot.
A Mozdulj, Buda! következő állomásait a Máriaremetei Közösségi Ligetben tartották a Gyarmati Dezső Uszoda mellett (Máriaremetei út 226.).
Nagy sikere volt az október 11-i alkalomnak, ahol a csocsó, foci, kosárlabda és a strandröplabda kapta a főszerepet. Ez utóbbit szakszerű oktatással egybekötött játékkal lehetett kipróbálni az Eleven Sport Club sportolói segítségével, amelyet ezúttal is köszönünk az egyesületnek. A merészebbek, a szeles idő ellenére még a pingpongasztaloknál is próbálkoztak az ütögetéssel.

Október 17-én Sombor András (Budapest Pétanque Egyesület) vezetésével amatőr pétanque versenyen vehettek részt a hagyományos francia sportág rajongói, háromfős csapatokba szerveződve. Emellett olyan különféle dobójátékokat tudtak kipróbálni a jelenlévők, mint például a babzsákdobálás, vödördarts és a finn teke.

Október 19-én a street workout és az öttusa került sorra. A várakozásoknak megfelelően gyerekek és felnőttek egyaránt szívesen ismerkedtek a vívás alapjaival, az elektromos vívótáblán tesztelhették reflexeiket, illetve hasonlóan izgalmas és népszerű volt a lézerlövészet is.
Ezt időméréses Laser Run futamokkal kombinálták, melyekhez egy kis falmászás és akadályfutás is társult. Nagy sikert aratott még Szarka Ákos világbajnoki bronzérmes workoutversenyző street workout bemutatója a közösségi liget kondiparkjának eszközein. Jogosan szólt a taps a fizika törvényeinek időnként teljesen ellentmondó gyakorlatelemek láttán. Ákos természetesen az edzésmódszerekről is szívesen adott tanácsokat az érdeklődőknek.

A program zárónapján, október 25-én ismét a pétanque-al lehetett ismerkedni, ezúttal a Fillér parkban, ahol pénteken délutánonként rendszeresen találkoznak a sportág kedvelői. A szenior korosztály képviselői ezúttal is csapat-formációkban versengtek egymással. Barátságos, vidám hangulatban formálódott tovább a közösség.

A további II. kerületi sportprogramokról  a honlapunkon, valamint közösségi felületeinken tájékozódhatnak.

Facebook
Instagram

A Mozdulj, Buda! rendezvények támogatója a II. Kerületi Önkormányzat.

Panoráma Sporközpont: büfé-üzemeltetés pályázati felhívás

Panoráma Sporközpont: büfé-üzemeltetés pályázati felhívás

  A II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. nyilvános pályázatot ír ki az alábbi feltételekkel sport intézményben található büfé üzemeltetése céljára történő bérbeadására: 1. A Kiíró adatai Kiíró neve: II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. Kiíró székhelye: 1024...

read more
Sétafoci a II. kerületben

Sétafoci a II. kerületben

Hazánkban alig több, mint 3 éve vetődött fel az ötlet, hogy kipróbáljunk egy új sportágat, amely a szenior korosztályt is motiválná. Ez idén tavasszal pedig el is kezdődött Tatabányán, az első hazai sétafoci-bajnoksággal, ahol két korcsoportban (50+, 60+)  négy egyesület, a Ferencvárosi Torna...

read more
Őszi családi kvízjáték

Őszi családi kvízjáték

  Családi játékra, együtt gondolkodásra invitálunk mindenkit, melyre az őszi szünet napjaiban bőven lesz idő.   A fejtörő feladványok megoldásához az interneten vagy lexikonokban is megengedett keresgélni, némelyikéhez némi furfang vagy logika is szükségeltetik.    A kérdések előtti leírásokkal,...

read more
II. Kerületi Őszi Labdarúgó Diákkupa

II. Kerületi Őszi Labdarúgó Diákkupa

A 2023/2024-es tanév első diáksportos eseményén, az II. Kerületi Őszi Labdarúgó Diákkupán versengtek egymással a kerületi diákok szeptember 25-28-án és október 2-3-án, a Panoráma Sportközpontban (1023 Budapest, Kolozsvári Tamás utca 11.). A verseny célja a verseny- és játéklehetőség biztosítása,...

read more

 Sportrendezvényre, csapatépítőre keresel helyszínt? 

Pályabérlés

Vízilabda

 

 

Úszás

 

 

Szabadtéri ingyenes sportolási lehetőség

Nyári táborok

 Sportrendezvényre, csapatépítőre keresel helyszínt? 

Kapcsolat

Központi iroda: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 37.
Pénzügyi osztály: +36 1 336-1138,
Sportszervezés, diák- és szabadidősport: 06 20 388 1240 
E-mail: info@masodikkeruletsport.hu 
Reklám, marketing: dravucz.rita@masodikkeruletsport.hu
Gyarmati Dezső Uszoda: 06 1 607 8645,
uszoda@gydu.hu
Pokorny Sportközpont: 06 20 282 3346
Panoráma Sportközpont: 06 20 388 1127
Számlázási cím: 1024 Budapest, Mechwart liget 1.
Adószám: 25149724-2-41