A sportrendezvény-sorozat családi focival indult október 5-én a Panoráma Sportközpontban, ahol óriás dartsfocival, labdás ügyességi játékokkal, arcfestéssel, lufihajtogatással és sétafocival is színesítették a programot.
A Mozdulj, Buda! következő állomásait a Máriaremetei Közösségi Ligetben tartották a Gyarmati Dezső Uszoda mellett (Máriaremetei út 226.).
Nagy sikere volt az október 11-i alkalomnak, ahol a csocsó, foci, kosárlabda és a strandröplabda kapta a főszerepet. Ez utóbbit szakszerű oktatással egybekötött játékkal lehetett kipróbálni az Eleven Sport Club sportolói segítségével, amelyet ezúttal is köszönünk az egyesületnek. A merészebbek, a szeles idő ellenére még a pingpongasztaloknál is próbálkoztak az ütögetéssel.
Október 17-én Sombor András (Budapest Pétanque Egyesület) vezetésével amatőr pétanque versenyen vehettek részt a hagyományos francia sportág rajongói, háromfős csapatokba szerveződve. Emellett olyan különféle dobójátékokat tudtak kipróbálni a jelenlévők, mint például a babzsákdobálás, vödördarts és a finn teke.
Október 19-én a street workout és az öttusa került sorra. A várakozásoknak megfelelően gyerekek és felnőttek egyaránt szívesen ismerkedtek a vívás alapjaival, az elektromos vívótáblán tesztelhették reflexeiket, illetve hasonlóan izgalmas és népszerű volt a lézerlövészet is.
Ezt időméréses Laser Run futamokkal kombinálták, melyekhez egy kis falmászás és akadályfutás is társult. Nagy sikert aratott még Szarka Ákos világbajnoki bronzérmes workoutversenyző street workout bemutatója a közösségi liget kondiparkjának eszközein. Jogosan szólt a taps a fizika törvényeinek időnként teljesen ellentmondó gyakorlatelemek láttán. Ákos természetesen az edzésmódszerekről is szívesen adott tanácsokat az érdeklődőknek.
A program zárónapján, október 25-én ismét a pétanque-al lehetett ismerkedni, ezúttal a Fillér parkban, ahol pénteken délutánonként rendszeresen találkoznak a sportág kedvelői. A szenior korosztály képviselői ezúttal is csapat-formációkban versengtek egymással. Barátságos, vidám hangulatban formálódott tovább a közösség.
A további II. kerületi sportprogramokról a honlapunkon, valamint közösségi felületeinken tájékozódhatnak.
A Mozdulj, Buda! rendezvények támogatója a II. Kerületi Önkormányzat.
Liget Kupa 2023. szeptember 16-án
SZEPTEMBER 16-ÁN LIGET KUPÁT RENDEZÜNK A HIDEGKÚTI KÖZÖSSÉGI LIGETBEN Első alkalommal kerül megrendezésre a Liget Kupa három sportágban, 2023. szeptember 16-án, 10 órától a Máriaremetei Közösségi Liget sportpályáin (1029 Budapest, Máriaremetei út 226). Várjuk a strandröplabda, az asztalitenisz és...
III. Pokorny Családi Nap – 2023
Szenzációsan sikerült a III. Pokorny Családi Sportnap. Évek óta egyre népszerűbb ez a rendezvény, idén is nagyon sokan látogattak el hozzánk és próbálták ki a sportközpontot…
II. Kerületi Diákgyőztesek Jutalmazása 2022/2023 – eredmények
A pályázat kiírója és lebonyolítója: II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. Polgármesteri dicséretben részesültek azok a tanulók, akik 2022.május 16. – 2023. május 12. között sport, tanulmányi és művészeti kategóriákban kiemelkedő eredményeket érték el, iskolai tanulmányaik...
Pokorny Családi Sportnap 2023
Tartsatok velünk, 2023. június 10-én 10:00-17:00 óráig a III. Pokorny Családi Sportnapon! 1028 Bp.,Szabadság u. 51-57. Célunk, hogy a II. kerületi gyerekeknek egy igazán színes, sportos nappal szerezhessünk örömet…
Ingyenes Családi Sportnapot tartottunk 2023. május 13-án a Gyarmati Dezső Uszodában
Az egész napos rendezvényen az ugrálóvárat, léghokit, Hole In játékokat, a tanmedencében a gyerekek mókás vizes akadályversenyt és még megannyi gyerekbarát lehetőséget…
I. Tavaszi Buda Kupa
Nagyon nagy sikerrel zártuk 2023. április 23-át, hiszen több mint 200 gyermek rajtját láthattuk az I. Tavaszi Buda Kupán, a Gyarmati Dezső Uszodában. Sok izgalmas verseny részesei lehettünk és örülünk, hogy ennyi boldog gyermek töltötte meg az uszodát. A gyerekek megmutathatták tudásukat és...
Föld Napja rendezvény a Panoráma Sportközpontban Április 22-én
VÁRUNK BENNETEKET EGY KÖRNYEZETTUDATOS SPORTOS PIKNIKRE A PANORÁMA SPORTKÖZPONTBA! TUDD MEG HOGYAN TEHETSZ TÖBBET A FENNTARTHATÓ KÖRNYETEDÉRT! Időpont: 2023. április 22. 09:00-14:00 Helyszín: a Panoráma Sportközpont (1023 Budapest, Kolozsvári Tamás utca 11.) játszótere melletti zöldterület...
II. Kerületi Diákgyőztesek jutalmazása – 2022/2023. tanév
A pályázat kiírója és lebonyolítója: II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. Idén is polgármesteri dicséretben részesülnek azok a tanulók, akik 2022.május 15. – 2023. május 12. között az alábbi eredményeket érték el: Tanulmányi Versenyen: országos, nemzetközi 1. 2. 3. illetve fővárosi...
Együtt minden sikerül! A II. kerületben már második alkalommal rendeztük meg az Esély Sportnapot – beszámoló
Esély Sportnap: Fogyatékkal élők társadalmi integrációját segítő, érzékenyítő sportesemény 2022. november 12-én második alkalommal került sor az Esély Sportnap sportprogram megrendezésére Budapest II. kerületében, amely a fogyatékossággal élők társadalmi integrációját segítő sportrendezvény. A...
Újra Esély Sportnapot rendezünk!
Esély Sportnap – „Egyenlő Játék” Fogyatékkal élők társadalmi integrációját segítő és érzékenyítő sportesemény A mozgás minden ember számára természetes igény és cselekvés. Az akadályozottsággal élő emberek életében a sportnak hasonló a szerepe, mint ép társaik esetében: az egészség megőrzése, a...
I. Buda Kupa úszóverseny a Gyarmati Dezső Uszodában
2022. október 9-e különleges nap volt az uszoda és a II. Kerületi Sport Kft. Úszóiskola életében. 3 év után az úszósport végre birtokba vehette a Gyarmati Dezső Uszodát. Hatalmas izgalommal vártuk ezt a napot, hiszen több, mint 100 versenyzőt láthattunk vendégül az I. Buda Kupán. A gyerekek...
Idén is több ezren vettek részt a Kerületi Kaptatón!
II. Kerületi Kaptató 2022-ben is 2022. október 2-án 23. alkalommal vehettek részt a sportot kedvelők a kerület legnagyobb utcai futó- és kerekesszékes versenyén. Célunk, hogy több generáció egyszerre mozduljon meg a kerületben, fusson, sétáljon. A tavalyihoz hasonlóan, idén is a Gyarmati Dezső...