Pekingben zajlik jelenleg a téli olimpia, melynek apropójából felidézzük a jeges sportok kialakulásának történetét, és találkozásunkat Dr. Kozári Klárával
A korcsolyázás, a jégsport az 1860-as évek második felétől egyre népszerűbb időtöltéssé vált Budapesten. 1869-ben alakult meg a Pesti Korcsolyázó Egylet, majd a főváros egyesítése után 1873-tól a Budapesti Korcsolyázó Egylet fogta össze egy szervezetbe a jeges sportok kedvelőit.
Pesten, a Városligetben megnyílt jégpálya után, Budán, a nagy múltú Budapesti (Budai) Torna Egylet alakított ki korcsolyapályát a „Gödörben”, az akkor még névtelen (ma Széll Kálmán) téren. A mostani Mechwart tér, Széna tér és Széll Kálmán tér területén egészen 1892-ig, az ott húzódó országút körúttá alakításáig működtek téglavetők. Ezek folyamatosan mélyítették a területet, ezért hívta sokáig a népnyelv Gödörnek. A Christen téglagyár telente esőtől és talajvíztől befagyott gödre az 1870-es évek közepén már jégpályaként szolgált.
A hivatalos, kiépített korcsolyapályát 1895-ben vehette birtokba az előkelő közönség, a mostani Széll Kálmán tér területén.
A budai jégpálya háttérben az egykori millenniumi kiállítás sörkóstoló pavilonjaként működő korcsolyacsarnok (Forrás: Vasárnapi Újság, 1901. február 10.)
A kortársak elismerően nyilatkoztak a jégpályáról, kiemelték, hogy a szélvédett terület miatt sokkal jobb a jege, mint a pesti “versenytársáé”. Akinek volt egy korcsolyája és futotta zsebpénzéből a belépőre (50 krajcár), az úriasan érezhette magát a jégpályán. A Vasárnapi Újságban olvashatunk erről: „A test ügyességét egyaránt fejlesztheti e sportnem által gazdag és szegény.
A jég tükre demokratikusabb tér, mint a Rákos porondja.” (A „Rákos porondja” a lóversenyeket, később pedig a repülősportot reprezentálta.) Ezekben az esztendőkben még hivatalos sportversenyekről nem beszélhetünk, a jégen többnyire szórakoztató korcsolyázás folyt, illetve bemutatókat, időnként gálaműsorokat tartottak.
A magyar korcsolyasport kiemelkedő esztendeje volt az 1900-as év, amikor megrendezték az első műkorcsolyázó és gyorskorcsolyázó bajnokságot. Az igazi nagy eredmények 1906-tól jelentkeztek, a világbajnokságokon Kronberger Lily négy (1908-1911), Méray Horváth Zsófia (Opika) három (1912-1914) aranyérmet nyert. 1913-ra Budapest a korcsolyázók Mekkája lett.
A II. kerülethez több kiváló sportoló kötődik a téli, jeges számokban is. A sporttörténeti gyűjtésünkkel kapcsolatban lakossági felhívásunkra keresett fel minket a kerületben élő Dr. Kozári Klára “Klári néni”, aki még ismerte a műkorcsolya első magyar világbajnokát Kronberger Lilyt, a „magyar delfint”.
Klári néni 50 évig pontozóbíróként és 14 évig (1976-1990) a Magyar Jégsport Szövetség elnökeként dolgozott a jeges sportok sikereiért.
Büszkén mesélte el, hogy az első női elnöke volt a jégsportnak, és a világon az egyetlen női elnöke a jégkorong sportágnak. 1988-ig a Magyar Jégsport Szövetség elnöki tisztét töltötte be, amely a műkorcsolya, a jégtánc, a gyorskorcsolya és a rövidpályás gyorskorcsolya mellett a jégkorongot is magában foglalta.
Elnöksége alatt Budapest három világversenynek is otthont adhatott: 1983-ban C csoportos jégkorong világbajnokságot, 1984-ben Eb-t, 1988-ban pedig vb-t rendezhettünk. Legendás jégtánc kettősünk, Regőczy Krisztina és Sallay András az ő elnöksége alatt érte el kimagasló eredményeit, valamint Sebestyén Júlia kontinensbajnok pályafutását is egyengette Klári néni, akivel a mai napig különleges kapcsolatot ápolnak.
A short track, a rövidtávú gyorskorcsolyázás hazai elterjedésében is meghatározó szerepe volt, ugyanis elnöksége alatt, Martos György javaslatára, Magyarország negyedikként vette fel a szövetségi versenyprogramjába a short tracket a 80-as évek elején.
Klári néni elárulta, hogy a műkorcsolyázás olyan hazai kiválóságai kötődnek a II. kerülethez, mint a három (1912-1914) világbajnokságot nyert Méray-Horváth Zsófia (Opika), a négyszeres magyar bajnok Botond Györgyi, a világbajnoki bronzérmes (1969) Almássy Zsuzsa, az olimpiai ezüstérmes, világbajnok (1980) Regőczy Krisztina és Sebestyén Júlia Európa-bajnok (2004).
A régi nagy korcsolyázókkal nagyon jó barátságot ápol. A Svájcból éppen hazalátogató Almássy Zsuzsával tervezett találkozásukat is említette, és a közös emlékekről mesélt nekünk. A világbajnoki bronzérmes (1969) Európa-bajnokságon ezüstérmes (1971), hétszeres felnőtt magyar bajnok Almássy Zsuzsa is a II. kerületben élt, akivel ötven éve, 1972-ben a Sapporoban megrendezett téli olimpián képviselték az országot.
A világversenyek közül az egyik legkedvesebb emléke a szapporói olimpia, és nem csak azért, mert Almássy Zsuzsa az egyetlen magyar versenyző 5. lett. “Hihetetlen érzés volt úgy bevonulni a megnyitón, hogy előttünk egy 200 fős, mögöttünk egy 150 fős csapat képviselte hazáját, mi pedig közöttük Zsuzsával és Terták Elemérrel hárman büszkén vittük a magyar zászlót”– mesélte.
Sebestyén Júlia, hazánk első kontinens bajnoknője (2004), valamint kilencszeres magyar bajnok műkorcsolyázónő
Klári néni munkáját és pályafutását elismerő díjakkal köszönték meg a sport hazai és nemzetközi vezetői. A nemzetközi szövetség 2004-ben tüntette ki, a Magyar Olimpiai Bizottság 2009-ben érdeméremmel, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség pedig 2017-ben Sportvezetői Életműdíjjal jutalmazta. A korcsolyázó szövetség által 2019-ben készített színes riport itt olvasható.
Napjaink jeges sikersportága a rövidpályás gyorskorcsolyázás első jelentős “műhelymunkái” is a kerülethez kötődnek. Az Áldás Utcai Iskolában két apuka Csizmadia Ferenc és Szörényi Béla az iskolai diáksport egyesület keretében kezdett el gyorskorcsolya foglalkozásokat tartani, majd 1989-től megalakították Budapesti Korcsolyázó Diák Sportegyesületet (BKDSE). Az egyesület kezdetektől fogva az ország egyik legeredményesebb rövidpályás gyorskorcsolya csapata volt. Többszörös ifjúsági és felnőtt magyar bajnokok kerültek ki a BKDSE-ből. Versenyzőik válogatott színekben, téli olimpiákon is szerepeltek, Szabolcsi Szilvia többszörös short track magyar bajnok volt.
A hidegkúti Rozmaring Sportegyesületben is kimagasló utánpótlás-nevelés folyt a 80-as, 90-es években gyorskorcsolya, műkorcsolya és alpesi sí szakterületeken. A kerületi egyesület legjobbjai vezették a korosztályos és abszolút hazai rangsorokat, olimpikonként és világbajnoki résztvevőként is öregbítették a magyar sport jó hírét a világban. Gyorskorcsolyában Görgényi András vezetésével Szikora Szilvia és Egyed Krisztina a világelit tagjai voltak. Műkorcsolyázásban Selmeciné Csordás Mária vezetésével Kulcsár Zsófia ért el szép nemzetközi sikereket. Alpesi síben az Apjok “sídinasztia” a kezdetektől zászlóvivője volt sportágának, Apjok Ildikó tizenhétszeres magyar bajnok aktív versenyzői pályafutása után a Rozmaring SE síversenyzőit edzőként segítette.
Ha elolvastad a cikket, akkor a kvízjáték is menni fog, március 10-ig van időd kitölteni!
A helyes megfejtők között az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki 2022.03.11-én:
- 1 óra műfüves labdarúgó kispálya használatra szóló utalványt a Panoráma Sportközpontba (hétvégi pályahasználat, fedett csarnok)
- 1 óra műfüves labdarúgó kispálya használatra szóló utalványt a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontba
- 1 db 1 főre és 1 alkalomra szóló uszodabelépőt a Gyarmati Dezső Uszodába
- továbbá Sport Kft-s ajándéktárgyak találnak gazdára.
A nyeremények felhasználási határideje: 2022. május 31. A nyeremény beváltásának feltétele a sportlétesítményekkel történő telefonos vagy személyes egyeztetés a szabad pályák elérhetőségéről, a pálya foglalásáról.
JÓ JÁTÉKOT KÍVÁNUNK!
Forrás:
Képek:
Dr. Kozári Klára, Vasárnapi Ujság, 1914. január 18.,Vasárnapi Újság, 1901. február 10., Hungaricana / mapire.eu
Szöveg:
Budapest Sporttörténete, Takács Ferenc, 2009., Fővárosi Önk. Sport Ügyosztály
Budai Polgár 2013. XII. 18 “A korcsolyázás a demokráczia sportja” Verrasztó Gábor
Pestbuda.hu
https://pestbuda.hu/cikk/20211229_egykor_hires_budai_jegpalya_volt_ma_az_orszag_egyik_legforgalmasabb_csomopontja
https://sportszertar.wordpress.com/korcsolya_tortenet/
TOVÁBBI HÍREINK
Az idei tanévben 25 iskola részvételével 15 eseményt rendeztünk:12 sportág, 50 versenynap, több mint 3000 diák
A testnevelő tanári évzárót június 11-én 15.00 órától tartottuk a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. A 2023/24-es tanévben a kerületi diáksport versenyrendszerben 15 eseményt rendeztünk, 12 féle sportágban, hozzávetőleg 50 versenynapon, 25 iskola, több mint 3000 diák részvételével. Az idei tanévban...
Panoráma Sporközpont: büfé-üzemeltetés pályázati felhívás
A II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. nyilvános pályázatot ír ki az alábbi feltételekkel sport intézményben található büfé üzemeltetése céljára történő bérbeadására: 1. A Kiíró adatai Kiíró neve: II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. Kiíró székhelye: 1024...
2024. évi II. kerületi Diákgyőztesek díjátadó ünnepség
A pályázat kiírója és lebonyolítója: II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. 2024. június 3-án a Móricz Zsigmond Gimnáziumban polgármesteri dicséretben részesültek azok a tanulók, akik 2023. május 13. – 2024. május 12. között sport, tanulmányi és művészeti kategóriákban kiemelkedő...
Valis János nevét viseli a II. kerületi diákolimpia-sakkverseny
A Hűvösvölgyi Sakkiskola SC és a II. Kerületi Sport és Szabadidősport NKft. sakkversenyt rendezett a 2023-ban elhunyt Valis János emlékére.
II. Kerületi Diákgyőztesek jutalmazása – 2023/2024. tanév
A pályázat kiírója és lebonyolítója: II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. A II. kerületi Önkormányzat az idei évben is szeretné kifejezni elismerését a kerületünkben élő és tanuló diákok felé, akik tehetségük és szorgalmuk által kiemelkedő eredményeket értek el tanulmányi, művészeti...
IX. Pokorny Téli Torna
2024-ben a felnőtt felkészülési Téli Tornánkat immáron 9. alkalommal szerveztük meg.
Idén már hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Parasport Napját!
A sport minden területén találkozhatunk nehézségekkel, amelyeket leküzdve a cél kapujában büszkén tekintünk vissza az útra, hogy az akadályt legyőzve milyen eredményre vagyunk valójában képesek. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport...
Sétafoci a II. kerületben
Hazánkban alig több, mint 3 éve vetődött fel az ötlet, hogy kipróbáljunk egy új sportágat, amely a szenior korosztályt is motiválná. Ez idén tavasszal pedig el is kezdődött Tatabányán, az első hazai sétafoci-bajnoksággal, ahol két korcsoportban (50+, 60+) négy egyesület, a Ferencvárosi Torna...
Már 3. alkalommal rendeztük meg az integrációt elősegítő eseményünket, az Esély Sportnapot
Esély Sportnap – „Egyenlő Játék” Fogyatékkal élők társadalmi integrációját segítő és érzékenyítő sportesemény 2023. december 8-án már a harmadik alkalommal került sor az Esély Sportnap érzékenyítő sportprogram megrendezésére Budapest II. kerületében, amely a fogyatékossággal élők társadalmi...
Őszi családi kvízjáték
Családi játékra, együtt gondolkodásra invitálunk mindenkit, melyre az őszi szünet napjaiban bőven lesz idő. A fejtörő feladványok megoldásához az interneten vagy lexikonokban is megengedett keresgélni, némelyikéhez némi furfang vagy logika is szükségeltetik. A kérdések előtti leírásokkal,...
II. Kerületi Őszi Labdarúgó Diákkupa
A 2023/2024-es tanév első diáksportos eseményén, az II. Kerületi Őszi Labdarúgó Diákkupán versengtek egymással a kerületi diákok szeptember 25-28-án és október 2-3-án, a Panoráma Sportközpontban (1023 Budapest, Kolozsvári Tamás utca 11.). A verseny célja a verseny- és játéklehetőség biztosítása,...
A Pokorny Sportos Tábor 2023-ban is sikeres volt
2023-ban két turnusban szerveztük a hagyományos Pokorny Sportos Tábort. Az idei év a megújulás jegyében telt, sok-sok újdonsággal, izgalmas sporttal és játékkal. A koncepció azonban ugyanaz maradt. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek a nyári szünetet a pihenés mellett hasznosan töltsék...